Leírás
Zsolozsma
Kézirat gyanánt közreadja a Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1976.
Ki emlékszik azokra a régi időkre, amikor hazánkban a szocializmus alatt csak úgy lehetett áttérni a II. vatikáni zsinat rendelkezése nyomán a saját anyanyelvű zsolozsmázásra, hogy „kéziratként” jelenhetett meg ez a becses imaszöveg? Közel 30 éven át ezt imádkozta papság és a szerzetesek, és azok a világiak is, akik hozzá tudtak jutni egy-egy nehezen beszerezhető példányhoz.
Tehát „nagy idők tanúja” ez a megbecsült, szépen bekötött Zsolozsma. Nemcsak a nosztalgia okán érdemes forgatni, hanem mert azt is láthatjuk, hogyan alakult ki a most használatos szövegváltozata, miként finomodott, szépült az új fordítás…
könyvkötői egészvászon, 750 oldal, három jelzőszalaggal, a napi használat nyomaival
3000 Ft
A kötet megvásárlásával Ön az érdi Tanoda Otthon hátrányos helyzetű gyermekeit támogatja
Értékelések
Még nincsenek értékelések.