Leírás
Michael Vickers: A római világ
Róma története a Tiberis parti szegény kezdetektől a Földközi-tenger térsége és Európa jelentős része feletti hatalom kiterjedéséig tart, vagyis az i. e. 800 körüli időszakban kezdődött és időszámításunk első évszázadaiban ért véget. Lenyűgöző sikertörténet ez. Az ókori írók jóvoltából meglehetősen jól ismerjük a fejlődés főbb vonalait, a hézagokat pedig a régészet tölti ki, és szolgál felbecsülhetetlen tájékoztatással például Róma városa legrégibb lakosainak vagy etruszk szomszédaiknak anyagi kultúrájáról. Az archeológia világítja meg, hogyan lett Róma a jelentéktelen államból a Földközi-tenger térségének vezető ereje mind politikai, mind művészeti tekintetben, és mutatja meg, hogyan közvetítette főként a görög kultúrát a Földközi-tenger medencéjének keleti részéből nyugat felé. A régészet nyújt betekintést abba is, hogy a római birodalom különböző helyi hagyományokkal rendelkező népei hogyan olvasztották magukba a görög-római eszméket.
A kereszténység számára is nagyon fontos ez a kor, ezért is érdemes ezt a kötetet gondosan áttanulmányoznunk.
nagyobb alakú, cérnafűzött, egészvászon, keménytáblás védőborítóval, 154 oldal, végig színes fényképekkel
1000 Ft
(a kötet külső raktárunkban van, ezért postázása hosszabb időt vesz igénybe)
A kötet megvásárlásával Ön az érdi Tanoda Otthon hátrányos helyzetű gyermekeit támogatja
Értékelések
Még nincsenek értékelések.